Jubileum a jubileumban - kiskórus a nagykórusban

Már régóta szívünkben élt a vágy, hogy hálát adjunk Istennek kegyelmi ajándékaiért, amelyeket a kiskórus által ad és adott nekünk az elmúlt évek során. Az a vágy is érlelődött bennünk, hogy a szentmise követésére egy kis misefüzetet készítsünk a kicsiknek. A Don Bosco Ének- és Zenekar 50. évfordulóját ünnepelve felmerült bennünk a kérdés, hogy vajon mikor kezdtünk a gyerekekkel foglalkozni, mi mikor kezdtünk közösségünk gyermekeiből kis kórust formálni?

Nos, azért nehéz pontosan meghatározni az indulás időpontját, mert az első gyerekfoglalkozások alkalmával, még nem neveztük kórusnak magunkat, noha az éneklés, zenélés minden alkalommal jelen volt. Amikor Ancsáéknál Rita és Kinga óvodás korúak lettek, akkor merült fel Ancsában először, hogy kedd délelőttönként tartsunk a lakásukon a gyerekeinknek kisovit. Óvónőként örültem az ötletnek, anyagom is volt, hiszen éveken keresztül tartottam játszóházat - zenével, bábbal és kézműves alkotással -, Ancsa pedig muzsikusként örömmel vált "játszó társammá". A gyerekközösségbe ekkor kiscsopink és barátaink gyermekei jártak. Ez volt kb. 25 éve.

A kiskórus nevet akkor adtuk a kis csapatnak, amikor a székhelyünket áthoztuk a szeminárium falai közé, hogy az itt lakók nyugalmát valamelyest megőrizzük. ( A szentmisék után, közösségünk fiatal családjai találkoznak, beszélgetnek, testi-lelki támaszt nyújtva egymásnak, és a gyerekek szaladgálnak, játszanak, ami egy kis zajjal jár. Ugye ismerős életkép mindenkinek? Nos, ez akkor is így volt.) Szóval betereltük a gyerekeket a hittan terembe, hogy lefoglaljuk őket. De mivel itt már nagyobb létszám jött össze, felmerült bennem, hogy jó lenne egy kicsit komolyabban venni a tehetséggondozást. Ancsa, aki karvezetőként is végzett, vállalta a foglalkozások zenei vezetését, ha én maradok mellette "játszó társként". Ez volt kb. 22 éve.

Eleinte taizéi énekeket tanítottunk, azok tartalmához kapcsolódó kis hittanos beszélgetéssel. De éreztük, hogy ez azért nem igazán a kicsiknek való. Elkezdtünk keresgélni a keresztény dalok között, mit lehetne ezeknek a kis ovisoknak tanítani, de nagyon korlátozott számban találtunk zenei anyagot. A népi gyerekdallamokon és az egyszerűbb népénekeken túl, protestáns testvérek gyűjteményéből kezdtünk mazsolázni, de vagy a hangterjedelme, vagy a ritmusa, vagy a szövege került átírásra, hogy már rá sem lehetett ismerni az eredetire. Akkor merült fel bennünk a gondolat, hogy saját zenei anyagot készítünk. Nagyon szép időszak volt ez, a Szentlélek vezetését tapasztaltuk meg nagyon sokszor. Azt vettük észre, hogy egyre többen kérik el a dalokat, papok, hitoktatók, óvónők, szülők. Egy hangmérnök felajánlotta segítségét, ha esetleg kiadványt készítenénk belőlük. Jó, de akkor olyat csináljunk, aminek a gyerekek is örülnek. Rita, Ancsa lánya gyönyörűen rajzol, ő vállalta, hogy elkészíti a dalokhoz szükséges képeket. Így készült el az Énekelj velünk kiadvány.

Henrik atya bábozásai, amelyekkel időnként meglepte a gyerekeinket újabb inspirációt hozott a kiskórus életébe. Addig a báb csak motivációs eszközként volt jelen a foglalkozásokon, utána színpadra állítottunk jónéhány mesét a maga erkölcsi mondanivalójával, természetesen az anyaghoz, egyházi időszakhoz igazítva, indirekt módon, engedve, hogy magától hasson.

A gyereklétszám nőttön- nőtt, mert a nagyok nem akartak megválni tőlünk, és sokáig vissza-visszajártak, hogy a farsangokon, vagy a táborokban zenéjükkel színesítsék a foglalkozásokat. Sok segítséget kaptunk Timitől is a foglalkozásokon, aki a kisiskolássá vált gyerekekből húsvétra mindig egy-egy színtársulatot vagy tánccsoportot is szervezett. A tőlünk kikerült kis csapat együtt maradását biztosította még Gábor is, aki a zenét tanuló gyerekekből egy kiszenekart hozott létre, biztosítva ezzel a zenekari utánpótlást.

Sok tervünk volt, és örülünk, hogy most ezzel a mise-füzettel egy ismét megvalósulhatott. Hála mindazoknak, akik ebben bátorítottak, anyagi- és lelki-szellemi támogatóink voltak.

Rengeteg élményt, emléket őrzünk a szívünkben a kiskórus életéből: sok szép betlehemes játékot, vidám farsangokat, tábori együttléteket, TV és lemezfelvételt, keresztutat, virágvasárnapi szolgálatot, elsőáldozást, Szűzanya köszöntést, anyák napját, énekeskönyv készítést, városmissziót… Természetesen 25 év sok idő, ebben voltak nehézségek is, amivel meg kellett küzdenünk, fel kellett dolgoznunk. De az Úr segítségével "növekedhettünk a szeretetben".

És, hogy meddig még? Ez előttünk is rejtve van. Isten dicsőségére, egyházunkért, a családokért, a gyerekekért, szolgálatból tesszük a dolgunkat, amíg erre igény és szükség van, vagy amíg valaki, valakik át nem veszik a stafétát tőlünk…

DEO GRATIAS!

És köszönet Mindazoknak, akik segítettek minket küldetésünk teljesítésében!

Szeretettel: Ancsa és Móni